Trikolor lasagne

Anyukám kérésére szeretném veletek az alábbi receptet megosztani!

Trikolor lasagne

A paradicsomszószhoz:


• 1 nagy hámozott paradicsom konzerv (pl. Mutti 800 g-os)

• 1-2 gerezd fokhagyma

• 1 közepes vöröshagyma

• só, bors

• 1-2 babérlevél

• csipetnyi cukor

• olívaolaj

• egy marék friss bazsalikom

A spenótos szószhoz:

• 45 dkg fagyasztott v. friss spenót

• 2-3 gerezd fokhagyma

• 1 tömlős tejszínes krémsajt (el is hagyható)

• szerecsendió

• só, bors

A besamelmártáshoz:

• 2-3 dl tej

• 10 dkg vaj

• babérlevél

• 1-2 ek. liszt

• só, bors

Az összeállításhoz:

• 10-15 lasagne lap

• parmezán sajt

• egy marék friss marék bazsalikom (el is hagyható)

1. Elkészítjük a paradicsommártást. A hagymát apróra vágjuk, olívaolajon megpároljuk, majd a vége felé rádobjuk a fokhagymát is. Erre jöhet a paradicsom (ha egészben vannak a parik, nagyon óvatosan kevergessük, egyébként keserű lehet a magoktól a mártás). Dobjuk bele a babérlevelet, sózzuk-borsozzuk finoman, tegyük bele a cukrot (nem feltétlenül kell bele, ha elég jó minőségű a paradicsom, akkor ki is hagyhatjuk). Vegyük az egészet nagyon alacsony lángra, és nyugodtan hagyjuk magára 1-1,5 órán át (de akár kettőre is). Szórjunk rá friss bazsalikomot.

2. Most jöhet a spenót. A fokhagymát vajon pároljuk meg, vigyázva, nehogy megbarnuljon. tegyük rá a spenótot, és pároljuk, amíg rotyogni kezd, tegyük bele a krémsajtot (vagy akár tejszínt, kecskesajtot, kéksajtot), végül ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval.

3. A besamelmártást hagyjuk a végére, nem szeretnénk ugyanis, hogy bebőrösödjön a mártásunk. Mielőtt azonban nekiállnánk, vajazzunk vagy olajozzunk ki egy tűzálló tálat és melegítsük elő a sütőnket kb. 180 fokra. A tejet melegítsük fel a babérlevéllel, borssal, sóval, szűrjük le, vagy halásszuk ki a fűszert, és egy lábasban lassan hevítsük fel a vajat. Amikor már szépen gyöngyözik, tegyük rá a lisztet, és hagyjuk kicsit megbarnulni. Majd vegyünk egy habverőt, és lassan keverjük-kavarjuk bele a tejet. Állandóan kevergetve sűrítsük, majd ízesítsük szerecsendióval.

4. Állítsuk össze az ételt. Először a paradicsomos szószból tegyünk a tál aljára, mehet rá kis besamel, 3 lasagne lap (vagy amennyi betakarja), utána spenót, és így tovább, míg szépen elfogynak a lasagne lapok. Paradicsommártással zárjuk az ételünket, reszeljünk a tetejére parmezánt, és süssük kb. 25-30 percig.

Jó étvágyat!

Újra itthon!

Ebben a pillanatban lekötnek a papírmunkák, szóval nem marad túl sok időm a blogolásra. Sajnos. Bobbynak és nekem is most következik majd a rengeteg munkával járó kilincselés hivatalból hivatalba, hogy legyen tartózkodási engedély, biztosítás, amerikai vízum, satöbbi.  Na, meg az egyetem. Mert annak most már végérvényesen vége lesz, bármennyire is szeretném kitolni a diákéveket.

Annyi azért történt, hogy esküvő volt a családban, és sikerült kikapcsolódásként tortát sütni. Na, nem volt hagyományos torta, hanem alagút formájú.

Nekem sajnos soha nem sikerülnek olyan szép egyenletes magasságúra a kerek piskóták, ezért most őzgerincformában készítettem el kettő feketeerdei meggytortát. Ugyan nem voltak kellően behűtve, amikor felszolgálták őket, de így is sikerük volt. Képeket majd remélem találok valahol, mert nem fényképeztem le itthon a nagy műveket.

Más torta. Születésnapra készítettem el életem első Eszterházy-ját. Nem bajlódtam a fondant-nal, és ugyan a vajas krémről is lemondtam (tejszínesre cseréltem), szóval így azért nem biztos, hogy teljes jogon kiérdemli a "nemes" nevet. Na, meg azt se felejtsük el, hogy nem volt itthon elég dió, ezért félig mandulás a diós krém. Majd csak 2 hét múlva derül ki, mit szólnak hozzá, addig ugyanis a mélyhűtő fogja rejteni! Erre is kíváncsi leszek. Képet hamarosan teszek fel!

Indiánok, füst és turkáló

2005-ben nyertem egy nyári ösztöndíjat Kanadába. Az indián művészetet tanulmányoztam volna, rezervátumokba látogattam volna el, az edmontoni egyetemen lettek volna óráim, satöbbi. Annyira drága volt azonban a repülőjegy, amit nem fizettek, hogy végülis nem lett volna értelme csak 2 hónapra kiutazni. Akkor még nem tudtam, hogy milyen furcsa helyzetben vannak itt ezek a bennszülöttek. Na, meg hogy én milyen kapcsolatban leszek velük.

Hadd meséljem el, pár napja mi történt velem. Ülök az egyetlen park-szerű létesítményben, gyönyörű napsütés van, a hőmérő higanyszála majdnem eléri a 30 fokot (itt rekordnak számít). Minden ember rejtőzködik a hőség elől, én egy padon olvasok, és napozom. Végre nyár van! Be is kenem magam naptejjel, hogy le ne égjek, szürcsölök egy keveset az otthon elkészített jegesteából, és élvezem az életet. Egészen addig, amíg fel nem bukkan egy kifejezetten furcsa lény.

Szemmel láthatóan indián. Sötétebb a bőre, mint egy fehér emberé, sötét a haja is, tipikusan csillog a napsütésben, és a tekintetében ott van az a bizonyos bennszülött-nézés. Nem tudom hogyan lehetne ezt jellemezni, de amikor rámnéznek, összeszűkül a szemük (tudom hogy egyébként is olyan, de mégis), és mintha haragudnának rám, olyan érzésem támad. Mintha mindegyikük előző életében indiánfőnök lett volna, aki haragszik a mostani világra és az ősökre, hogy hagyták a népüket így elzülleni. Ez a nő, aki közeledett felém, sem volt egy Pocahontas. Vagy, ha az volt, akkor a fénykora 20 évvel ezelőtt volt, nem most.
Megáll előttem a haragos tekintetével. Nem mond semmit. Már aggódom kicsit. Aztán artikulátlanul mond valamit. Én csak azt mondom neki "Hi!", de ő ezt sértésnek veszi, és a következő dolog, amit látok, az a lába, ami felém rúg, és egyenesen a térdembe talál. Fel sem bírom fogni. Valamit magyaráz, de inkább mormolja, nem mondja a magáét. Haragszik rám valamiért. Haragszik az egész világra, és éppen én vagyok az áldozata. Másodszor is belémrúg. Már kiabál. De kicsit furcsán. Kezdek nagyon ideges lenni. De próbálom nem mutatni. Nem fáj a rúgás igazán, de első találkozásomat egy indiánnal nem így képzeltem, és kezdek lelombozódni. Amikor harmadjára is megpróbál felémrúgni, már a karommal hárítok. Ekkor megérkezik a felmentősereg. Egy szociális munkás, aki jól ismeri a szerencsétlen bennszülött nőt, megragadja a karját, és édesgetve elvezeti. A kedves nő hátrafordul, én pedig megköszönöm neki, hogy megszabadított ettől a szörnyűségtől (ezt persze nem mondom ki hangosan, csak a számmal formálok "thank you"-t). Mire már nem látom a nőt, legalább 15 perc eltelik. Ennyit a kellemes napozásról a parkban. Inkább visszamegyek a hotelba.

Füst

Nem az indiánok füstjelzései egyre elviselhetetlenebbek, hanem maga a füst. Bizony, nemcsak Oroszországban égnek az erdők, hanem British Columbiában is. Ráadásul nemcsak egy, hanem 400 erdő ég. Pár napja elért bennünket is a füst, és a pernye mára megérkezett. Nem tapasztaltam még ilyet életemben sohasem. Az ablakot nem lehet nyitva tartani, mert lerakódik mindenre a pernye. A fehér autónk reggel szürke volt tőle. A levegő annyira szennyezett, hogy sokan maszkban járnak (én vizes törülközővel védekezem). Ezenkívül a levegő is lehűlt, 17 fok körüli csak a hőmérséklet. Pár nap múlva indulunk Kitimat-be, ott állítólag jobb a helyzet (na, meg a levegő). Sokakat evakuáltak, és most észak felé igyekeznek. Nem lennék a helyükben, bár mi is gyakorlatilag azt tesszük, amit ők. Megyünk észak felé szombaton.

Turkáló

Még a múlt héten találtunk egy turkálót, ami olyasmi, mint Amerikában az Üdvhadsereg. A különbség az, hogy itt lehet jó dolgokat találni. Úgy hívják őket, hogy Value Village, és mindent meg lehet kapni, nem csak ruhákat. Viszont nem Prince George úriközönségével fogunk találkozni a keresgélés közben. Szóval ma 2,5 órán keresztül, 28 különböző öltözéket felpróbálva, találtam egy blúzt és egy szoknyát, mindkettőt a Banana Republic-tól. Szuper! Ja, és a méretekről. Ne belvárosi tülekedős turira gondoljon senki, hanem raktárnyi ruhára, ahova 2-3 repülőgép is beférne.

Kanada

Saskatoon, Alberta és British Columbia tartományok

Banff Nemzeti Park

Az első pár hetet Saskatoon tartományban, a prérin töltöttük. Hogyan lehetne jellemezni ezt a tájat? Olyan, mintha a föld és az ég összeérne. Annyira lapos minden, hogy több száz kilométerre látni lehet a viharokat, tornádókat.

Az emberek errefelé kicsit furcsák. Nem nagyon van fogalmuk arról, hogy Magyarország merre van, de különösebben nem is érdekli őket. Elfogadják tényként, hogy honnan jöttél, és nem kérdezősködnek. Nem tudom, hogy ez a brit befolyás miatt van-e, vagy csak egyszerűen ilyenek. Reginában megkérdeztem a kozmetikust, hogy mit csinálnak errefelé a szabadidejükben a fiatalok. Nem volt meglepő a válasz (bár kicsit reménykedtem a vadvízi evezés, esetleg jávorszarvas-vadászat lehetőségben), a legfontosabb tennivalók egyike moziba járni, shoppingolni, vagy csak nézelődni a plázában, és a pubba járni a haverokkal. Mint bárhol máshol Észak-Amerikában. Bár az az igazság, hogy plázába járni itt sokkal inkább a kultúra része, mint Amerikában. (Amikor Minnesotában kellett töltenünk egy éjszakát az USA legnagyobb plázája mellett, biztosra veszem, hogy a legtöbb kanadai nem hagyta volna ki, hogy körbejárja. Mi nem mentünk be, mert Bobby már volt egyszer ott egy régi csapatával.)

Alberta nár egészen más sztori. Bobby szerint Calgary az új Nashville. Ez egészen jól megállja a helyét. Különösen azért, mert itt a country zene annyira menő és híres, hogy rengetegen utaznak el idáig a híres Calgary Stampede miatt. Ez egy "Pepsi sziget"-szerű esemény a cowboy életmód szerelmeseinek. Engem ez a zene hidegen hagy, ezért nem is néztünk be. Viszont, amiről Alberta tartomány még híres, az a marhahús. Tehát egyik nap elmentünk a szupermarketbe, és vettünk AAA jelzésű steak-et, amit otthon az elektromos grillen megsütöttünk. Mit is mondhatnék? Isteni lett! Csak só és bors, semmi fakszni, egy kis saláta a hús mellé, és voilá, meg is volt a vacsora! Ilyen jó steak-et régen nem ettem. Bár nem hiányzik kevésbé a cigánypecsenye uborkasalátával emiatt. Calgary kellemes város egyébként, ahol lehet sétálni, és ki lehet ülni egy sörre a pub teraszára. És az emberek is boldogabbnak tűntek. 

Prince George

British Columbia tarományban vagyunk már lassan 2 hete. Ahhoz, hogy idejussunk, 10 órát kellett utaznunk Calgaryból. Ráadásul nem egy, hanem két nemzeti parkon kellett keresztülkocsikáznunk.

Athabasca vízesés

Ráadásul állatokat is láttunk. Amikor már majdnem Prince George-ban voltunk, kis híján elütöttünk egy rókát, egy vadmacskát, és páran állítják, hogy jávorszarvast láttak. Őzek mindenhol voltak az út mellett, de a legeslegjobb látnivaló egy igazi, élő medve volt a parkban! Kiszálltunk a kocsiból, hogy lefotózzuk, aztán ahogy közeledett, gyorsan visszaugrottunk a kocsiba. Eléggé kivehető a medve?

Medve a Banff Nemzeti Parkban

Hotelfeleség-lét

Régen nem írtam már, ne haragudjon rám senki. Most már lassan 3 hete szállodai feleség lettem. Elhoztuk az elektromos grillt, és milyen jól tettük, így legalább tudom etetni a családot. De otthon nincs grillem, éppen emiatt találékonynak kell lennem, ami nem egyszerű. Szállodában nem szeretik a füstöt, a füstjelző miatt. De eddig még nem volt gond. A múlt héten csináltam már fokhagymás-tejes pácot csirkének, aztán citromos-borsos-fokhagymás pácot szintén csirkéhez, szegény fiúk már unták a banánt. Én is. Nem tudom emlékszik-e bárki a Gerilla grill nevű magyar főzőműsorra, nem tudom melyik csatornán adták, de nekem minden nap eszembe jut, valahányszor előveszem a mi grillünket. Csak én nem az utcán főzök, én a szállodaszobákban zajló grillezés gerillaharcosa vagyok.




Visszatérve a fiúkra. Reggelente kaptak tükörtojást (a múlt heti szállodában nem adtak reggelit, pedig ez itt szinte mindenhol alapellátás), kis sült kolbászt, grillezett pirítóst. Hamburgert már háromszor ettünk, az is a fülükön jön ki. Anya adott jó ötletet. Találtam végre disznóhúst, és a combjából készítettem paprikás fűszerezéssel valami mást. Megpirítottam mindkét oldalát a húsnak, és betettem alufóliába, amiben már bennefeküdtek a zölségek (gomba, paprika, paradicsom és hagyma) és hagytam párolódni majdnem fél órát. Köretként általában salátát kaptak, egyszer csináltam tzatzikit is, és csodák csodája, összejött egy mikrós krumplipüré is. Kezdem kihívásként felfogni a szállodai "konyháimat", és most már ott tartok, hogy hozzáalakítok recepteket a grillhez. Holnap szűzpecsenyét esznek, amit már bepácoltam sok-sok hagymával és fokhagymával, borssal és olajjal. Szerdán pedig indiait eszünk, mert azokat a húsokat általában grillezni kell, szóval aznap csirke tikka masala lesz, vettem expressz Uncle Ben's rizst, és mivel itt rengeteg az indiai ember is, volt a boltban indiai lepénykenyér. Már alig várom ezeket az ízeket, mert Kanadában továbbra is a zsíros, hízlaló kaják a menők, de szerencsére itt már több a francia és ázsiai befolyás, mint ahol eddig az USA-ban jártam. Vive la France, éljen India!





Hogyan próbálok meg egészségesen enni, valamint etetni a fiúkat? Nehezen. De néha eljutunk egy nagy szupermarketbe, és ha tehetem, veszek bogyós gyümölcsöket, salátát, teljes kiőrlésű kenyeret. A paradicsom itt is finom, mert Mexikóból érkezik, és találtam magyar TV paprikát, amit itt "banán" paprikának hívnak. El is határoztam, hogy jövő héten lesz lecsó, mert akkor a szállodánkban tényleg lesz kicsi főzőfülke, edényekkel meg minden jóval fölszerelve. Sajnos nem tudom így csizsolni az olasz főzőtudásomat, mert pastát nehéz grillen elkészíteni (habár ötleteket már kaptam, hogyan tehetném ezt). Még mindig hiányoznak a levesek, a tészták, a sütőben sült dolgok, ráadásul itt elég hideg vab, holnapra csak 14 fokot mondanak maximum. Elméláztam a dolce vita blogon (2-3 hetente meg szoktam nézni, www.fozzunkolaszul.blogspot.com), és irigykedtem. Egyrészt, hogy Magyarországon milyen jó, igazi nyári kánikula van, és sok frissítő receptet lehet elkészíteni. Másrészt az gondolkoztatott el, hogy ha most Olaszországot járnám be, már legalább 50 új recepttel gazdagodott volna a repertoárom. Pozitívan hozzáállva viszont így is sokat tanulok, például van már szállodai szobára kifejlesztett házi jeges teám, mikróban főtt krumpli receptem, de a legjobb az egészben mégiscsak a két elégedett családtag, akik boldogan habzsolják be azt, amit főzök nekik. Hát ilyen egy hotel-feleség.

New York képekben

Times Square, végre megtaláltam Tamit!

Hétfőn a Central Parkban

...ismét a Times Square-en

Little Italy Tamarával, nehezen, de megtaláltuk...

New York éjszaka, háttérben az Empire State Building

Metrózunk, Bobby magyar mosolyt próbál

...love-ban vagyok

Brooklyn Bridge

MoMa

Museom of Sex, benéztünk!

A mókus megpróbált minket megtámadni, miután nem kapott már kaját

Huron megye

Sand Point, ahol az anyósomék laknak Michiganen belül, Huron megyében van. A Shoshoni Pass (a mi utcánk) és környéke nem található meg könnyen, mert erdő, vadon, és sok-sok víz övezi. A Huron tó a telek végében is megtalálható, kis öblöt alkot, mindenkinek van stégje, ahová a hajóját, kenuját vagy másféle vízi járművét rögzítheti, esetleg horgászhat. Télen a tó befagy, és a gyerekek korcsolyáznak és jégkorongoznak. Érdekesség, hogy Amerikában ennek nincs olyan nagy hagyománya, Kanadában viszont minden gyerek így tanul meg hokizni, ezért is ők az egyik legjobb csapat világszerte.
                   Huron tó

A Huron tó majdnem kétharmadát teszi ki Magyarországnak, egészen pontosan 59,596 km2. Na, jó matematikában nem vagyok otthon, valaki kiszámolhatja, hogy hanyada ez a magyar összterületnek. Ezzel a területtel a világon a harmadik legnagyobb édesvizű tó. Elég hihetetlen felfogni, hogy milyen óriási méretekről van szó. De én nem is akarom felfogni.

Elég sekély ezen a tájon a tó, ezért kicsit hasonlít a Balatonhoz a fíling, kivéve, hogy itt minden harmadik lény a vízben egy kutya. Mármint a strandolók közül. Sok embernek saját partrésze van, és rádszólnak, hogy menj el onnan, majd a feleségük kedvesen bocsánatot kér a férje durva szövegéért, és a férfi haverkodik egy picit bűnbánóan. Mindenki köszön mindenkinek, még ha nem is ismer, akkor is. Ha nálad van a kutya, megállítanak, beszélgetnek, néha egy-két jutalomfalat is előkerül. Lángos az persze nincs, és a sörrel sem szabad itt az utcán jönni-menni, pláne nem a strandon henyélni. Van viszont helyette jet-ski, meg sok-sok csónak és hajócska, vízibicikli, és napozás.

                   Mozi Caseville-ben

Ha a környéken keres szórakozást az ember, megteheti Caseville-ben, ez a legközelebb eső település, amerikai értelemben falu, 888 lakossal. Van itt mozi, szupermarket, több étterem, diner, fagyizó, pizza elvitelre, egy nagyon jó bár hétvégenként dj-vel, és mini méretű vidámpark (ahol nagyon ki szeretném próbálni a dodzsemhez hasonló ütközős hajókat). Caseville-ben ezen kívül minden évben nagy attrakció a Cheeseburger fesztivál. Nyár végén az összes étterem a helyiek közül és a környékről idesereglik, hogy az emberek megkóstolhassák, kinek van a legjobb sajtburgere. Óriási felvonulások, zenebona, és tűzijáték emeli a hangulatot. A városka a halairól is híres, nagyon sokan járnak ide horgászni, egész Michiganben itt fogható a legjobb sügér. Ez engem nem izgat túlságosan, ugyebár.

Michiganben amúgy is jó lenni. A természet nagyon megnyugtató, rengeteg az erdő, sok a fűzfa, ami a kedvencem, és sok az állat. Mindenféle vadon élő állatka megtalálható itt. Tegnap éjjel egy őz nézett velünk farkasszemet a kertben. Szerintem felháborodott, hogy mit keresünk az ő területén, de úgy gondolta, okos enged, szamár szenved, és odébbállt. Rengeteg itt a szarvas is, és kis őzgidát is láttunk már az anyukájával. Medvék északon élnek, itt szerencsére nincsenek, veszélyes állatok közül a farkas található még meg errefelé, de elég ritka. Van rajtuk kívül borz, hód, mosómedve, rengeteg madár (sas is), többféle mókus (a pici csíkoshátú a legkedvesebb), teknős, béka, és halak. Általában nagy a csend, ha nem esik az eső, akkor munka után a fűnyírókat lehet megállás nélkül hallani. Aztán este beáll a néma csend, és ha nem csillagos az ég, akkor az éjszaka koromfekete. Félelmetes, hogy a természet mennyivel nagyobb erő az embernél. Mi meg csak pici emberek vagyunk egy zseblámpával, amiből bármikor kifogyhat az elem.

                                     Bad Axe és Bay City között lakunk, a Saginaw-öbölben